Röviden a HID Xenon technológiáról:
Egyre általánosabb, és megszokottabb hogy halogén izzókat Xenon fényszórók váltják az autókban. Az ilyen fényszóró kvarcüveg „izzója” speciális nemesgáz keverékkel többek között xenonnal és fémsókkal van feltöltve, mely a két elektróda közötti, több mint 23000 Voltos indítófeszültség hatására ívkisülés következtében fényt bocsát ki. A rendszer nevét is innen kapta: High Intensity Discharge (H.I.D.), azaz nagyintenzitású kisülés.
A xenon égő egy nemes gázokat, xenont is tartalmazó mikro-kisülésű égő. Az égőben nincs izzószál, a fényt a két elektróda között izzó elektromos ív adja, ami egy nemesgázokkal teli üveg kapszulában jön létre, egy nagyfeszültségű transzformátor segítségével, két elektróda közt. Az ív meggyújtásához kb. 23000 Voltos feszültségre, van szükség, amit egy speciálisan erre a célra tervezett elektronikai egység biztosit a stabil ív megtartásához már elég a 80 Voltos- 400Hz-es váltó feszültség is.
A Xenon izzó UV védett, sugárzása nem károsítja a lámpa foncsort. A Xenonégő -nek működés közbeni hőmérséklete is lényegesen alacsonyabb, mint a hagyományos halogén égőké. Hideg fehér fényük kisebb hő terhelést jelent az autólámpának. Itt kell megemlítenem, hogy az csak tévhit hogy a HID Xenon kiégeti a lámpa belsejét.


Jobban Látni és Látszani!
A Xenon fénye a napfényhez a halogénnél közelebb álló, a szem számára jobban érzékelhető színhőmérséklete kontrasztosabb, élesebb képet ad, valamint kisebb a stressz hatása az emberi szemre. Éjszaka a szemnek sokkal nyugtatóbb a Xenonlámpa fényében vezetni. A Xenon Fénye nem olvad bele a közvilágításba sem. A Xenonlámpa nemcsak hogy távolabbra világít, de oldalirányú terítése is jóval nagyobb halogén társainál. A szemünk kevésbé fárad el. A burkolati jelek szinte ragyognak a fényében még nedves útburkolaton is! A xenonlámpa akár az ön és családja életét is meg mentheti! A Xenonizzó élettartama sokszorosa a hagyományos halogén izzónak. Az emelt fényerejű, "prémium" halogén izzók élettartama meg még rövidebb. Fény kibocsátásuk pedig töredéke a valódi xenon izzó -énak. A Xenonlámpa általában képes kiszolgálni a gépkocsi teljes élettartamát, mivel nem tartalmaz izzószálat, ami eléghetne a hő terhelés alatt, vagy a rázkódástól elpattanhatna.
A Xenon kék fényt mikroprocesszor vezérelt elektronika által előállított nagyfeszültség létrehozta
elektromos ív generálja. Mivel a HID Xenon rendszerek csak 35 wattot fogyasztanak, emellett nagyobb hatékonyságot és biztonságot adnak autóinknak. A csökkent energia-felvétel alacsonyabb hőmérsékletet eredményez, így a foncsort nem károsítja, az elektromos rendszert kíméli. Állóhelyzetben a Xenonlámpa az autója akkumulátorát sem meríti olyan hamar a kisebb energiafogyasztás miatt. A jobb látás, illetve láthatóság így alacsonyabb fenntartási költségekkel (kevésbé terheli a generátort, ezáltal csökken a fogyasztás) párosul, a megnövekedtet biztonság mellett!
A fényerőn kívül a fényforrás színe is erősen befolyásolja a látási viszonyokat. Az emberi szem a természetes napfény színéhez közeli árnyalatokat tudja a legkönnyebben feldolgozni, ami 4.000 Kelvin és -6.000 Kelvin körüli színhőmérsékletnek felel meg.
Az autója vagy Ön választ. Ez a legfontosabb kérdés !!!
Ez ma a legkényesebb kérdés!! Természetesen mindenki szeretné a legolcsóbban akciós áron megvásárolni autójába a Xenon készletet.
De van, amikor az autó választ helyettünk. Az újabb kivitelű vagy a magasabb elektronikai felszereltségű autók közül a legtöbben már
Can Bus –os vezérlésű lámpák vannak. Itt mindenképp olyan utólagos Xenon készletett kell beszerelni, amit az autó elektronikai rendszere elfogad, és tökéletesen működik vele.


Pl. ha van egy
Renault Clio I. akkor ott Ön bármilyen készletett választhat kínálatunkból mert az autó lámpájában hagyományos elven működik. De ha Önnek pl.
új BMW 5 ös szériája, van
( E60 ) akkor mindenképpen olyan készlet kell, ami
probléma mentesen tud együtt működni az autó Can-Bus elektromos rendszerével. Ezért vásárlás előtt érdemes meggyőződnie autója elektromos rendszerének felépítéséről. Ha információra van szüksége, keressen minket elérhetőségeinken.
Extra Garancia csak a Martin Car Audio -nál itt !!Xenonlámpa szett Xenonízzó Xenon trafó kínálatunk itt !!Referenciáink Beszerelési képgaléria itt !!Fórum itt !!Elérhetőségeink Információ itt !!
Nem csak a Garanciaidőben van különbség !!!
Mint fentebb már Ön is olvashatta különböző autók különböző elektronikai Can-Bus rendszerekkel, vannak ellátva. A Martin Car Audio Standard, Standard Pro, Prémium Pro Xenon készletei közül mindenki megtalálja az autójával kompatibilisebbet. A cégünk által forgalmazott készletek nem csak a Garancia időben ban különböznek.
Miért vibrál, nem begyújt be vagy ír hibakódot a Xenon? Pedig olyan egyszerűnek tűnik! Pedig nincs is benne semmi ördöngösség, elvileg. Vagy mégis ?
A fentiekben leírt kompatibilitási probléma miatt is előfordulhat. De lehet oka a nem megfelelő beszerelés vagy a nem megfelelő tartozékok hiánya is. Nemegyszer keresik fel cégünket, hogy itt vagy ott szereltetett Xenon szett vibrál hibakódot ír vagy nem gyújt mindig. Természetesen azon ügyfeleink rendelkezésére is álunk, akik már máshol megvásárolt xenonkészletükkel felmerült problémák kijavítását kérik.
Speciális kiegészítők és tartozékok.
A Martin Car Audio a Xenonkészletek mellett a szereléshez szükséges adaptereket is szerelési kiegészítőket is forgalmaz. Ritka esetben még a legjobb minőségű készletekhez is szükség van speciális kiegészítőkre a probléma és hibakód mentes működésért. Konkrét információ elérhetőségeinken.
Miért nem Jó az E-bay es nagyon sok kelvines Xenon?

Biztos sokan találkoztak már a Német vagy Amerikai
internetes börzén az (E-Bay –en ) relatíve olcsó árú xenon készlettel. Érdemes megnézni mellé a xenonizzó kelvinszámát is! Minimum 12000 kelvin de akár 25000 kelvinesig is lehet találni. Az extra kék fényű (vagy már inkább lila) fényű xenonégők színét a Xenonizzó gáztartalmának a
jelentős szennyezésével érik el. Ettől a
xenonizzó élettartama jelentősen akár az egy tizedére is csökken. A vele való
láthatóság is rendkívül rossz. Olcsóbb megoldás
de gagyi is. Maximum csak optikai tuning célokra javasoljuk éjszakai használatra nem!!
Projektoros autólámpa. Jó bele a Xenon ?
A inenn onnan hallható szóbeszéddel ellentétben a projektor –os lámpával szerelt autókba is tökéletesen gond nélkül beszerelhetőek az utólagos Xenon készletek.
Mit is jelent ? Single Xenon ? Bi-Xenon ? Nem Tri Xenon !!!
Hogy is van ez? A single az ugye azt jelenti, hogy magában. Akkor használjuk a single xenon kifejezést, ha csak egy lámpa mondjuk a tompított xenon az autónkban. Bi-Xenon nak hivjuk ha már két lámpánk Xenon pl. tompított és reflektor. Tri Xenon. Ma már ez sem ritka!! Három lámpába Xenon !! Pl. tompított, reflektor, és ködlámpa is xenon.
Tisztelt Ügyfelünk! Nagyon Fontos !!
Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy a MARTIN CAR AUDIO minden terméke eredeti. Feltüntetett áraink valósak, a készülékek tényegesen elérhetőek, megvásárolhatóak. Termékeink és szolgáltatásaink az előre megadott minőséget és tudásszintet tartalmazzák. Idegen oldalakon közölt árakért és információkért valamint azok valóságtartalmáért felelősséget nem áll módunkban vállalni. Cégünk elítéli az ármanipulációt, és olyan ajánlatot, ami később hirtelen felmerült „nem várt költséggel” párosul, vagy a konkurenciát becsmérli.
Kérjük minden esetben pontosan, informálódjon, hogy mit tartalmaznak az ön által kapott ajánlatok. Ma Magyarországon a szoros piaci verseny miatt sokan első látásra kecsegtető, nem részletes, csábító, olcsónak tűnő árakkal manipulálnak a vásárló elnyerése érdekében.
Miért kék bekapcsoláskor a xenon fény?
A bekapcsolás után az égő kvarcüveg gömbjében található fémsók, elpárolgásáig bocsát ki erős kék fényt. Néhány másodperc után ez a folyamat befejeződik, és a Xenonizzó fénye kifehéredik.
(HID - High Intensity Discharge - Magas Intenzitású Kisülés)
Nagyobb fényerő !! A HID xenonlámpa fényereje eléri a 3200-3500 lument, jóval felülmúlja ezzel a normál halogén lámpák 1000 lumen körüli teljesítményét. A HID xenonlámpák több mint háromszor nagyobb fényerőt nyújtanak a halogénlámpáknál és a termékpalettájuk is sokkal szélesebb. A HID xenonlámpával még a kicsi kövek,tárgyak, a keskeny árkok az út mentén is tisztán láthatóvá válnak
És akkor egy kis Fizika:
Egy test, színes hőmérsékletén annak a fekete testnek a hőmérsékletét értjük, amelyik szabad szemmel nézve ugyanolyan színű, mint a vizsgálandó test, egysége a Kelvin. A színhőmérséklet emelkedésével a fény vörös összetevői csökkennek, míg kék összetevői növekednek, tehát minél magasabb a fény színhőmérséklete, annál kékebb és minél alacsonyabb, annál vörösebb lesz a színe. 3000 Kelvin -es színhőmérsékletnél a fény sárgás színezetű, 5000 Kelvin -nél már kékes színű. A különböző színhőmérséklet különböző világítást és különböző látó hatást eredményez. A különböző hullámhossz más-más színeket produkál az emberi szem számára a vöröstől a narancson, sárgán, zöldön, kéken, kékeslilán át a bíborszínig. A szemérzékenység viszont erősen változik a hullámhossz változásával együtt. Például, nagyon jó látási körülmények között a szem érzékenysége 550nm-es hullámhossznál (sárga fény) húszszorosa a vörös fénynél mértnek. A halogén lámpák 3000 Kelvin színhőmérsékletűek, a HID rendszerek színhőmérséklete 4200 Kelvin és 12000 Kelvin között mozog. Minél magasabb ez a szám, annál rosszabb hatást gyakorol ez a köd- és eső áthatoló erejére nézve. Természetesen azonban a Xenonlámpával lényegesen jobban látunk, mint a Halogénekkel. A különbség csak a HID Xenon lámpára vonatkozik. Az autógyárak csak maximum 8000 K-ig szerelnek HID Xenon izzókat. Az emberi szem a napfény színéhez közeli árnyalatokat tudja legkönnyebben feldolgozni, így a 4200-8000 Kelvin-es tartományú Xenon égők által megvilágított út látható a legjobban
Milyen járműbe építhetünk HID Xenon technológiát?
Személyautóba, Teherautóba, Kisteherautóba, Kisbuszba, Motorkerékpárba, stb...
Vagyis minden járműbe. Használhatunk Xenon izzó –kat tompított lámpába, távolsági fényszóróba vagy épp ködlámpába. A Xenon új gyártási technológiájának köszönhetően kínálatunkban megtalálható minden foglalatú és kialakítású Xenonégő mint pl.: H1 H3 H4 H4 Bi XENON HB3 HB4 H7 9004 9005 9006 9007 stb… Mivel a Xenonizzó foglalatának kialakítása teljes egészében szabványosan illeszkedik az autó lámpájának kialakításával így gond nélkül biztonságosan beszerelhető. A fókuszpontja és fényközéppontja nem mozdul el, ezzel stabil képet vetítve az útszakaszra.

Xenon a tompított lámpába Single Xenon!!!
Ebben az esetben az autó országúti, azaz tompított lámpájában cserélünk normál égőről Xenon világításra. A reflektor és a fénykürt Ilyen esetben megmarad hagyományosnak, hiszen az autó lámpa testében ilyenkor azt a funkciót egy másik égő pár és foncsor látja el. A legtöbb ilyen kivitelű autólámpába H7 es foglalat van építve.
H4 Single Xenon a tompított lámpába!!!
A H4 es égővel szerelt autók lámpájában csak egy foncsor található, amiben egy H4 égő van elhelyezve. Az égőben 2 db izzószál található. A tompított lámpánál az egyik míg a fénykürtnél vagy pedig a reflektornál a másik világit. Tehát a két izzószál váltja egymást. A Xenon égőkben mivel nincs egy izzószál sem ezért az csak egyféle pozícióban, tud világítani. A H4 Single Xenon lámpa szettnek nincs fénykürtje és nincs reflektora. Olcsó de félmegoldás a H4 es égőfoglalattal rendelkező autók tulajdonosainak mindenképp a BI Xenon szettet javaslom.
H4 Single Xenon kis halogén HID/Halogén égővel kiegészítve !!!
Hid/Halogén Xenon Szintén az általunk nem javasolt sufni filléres, de nem is jó megoldások világába tartozik. Olcsó de félmegoldás. Ebben az esetben a tompított fényt a Xenon égő adja de, a reflektort és a fénykürtöt már csak egy épp hogy csak helyzetjelző fényerejű kisteljesítményű égő biztosítja. Szinte csak elméletben létezik, mert olyan gyenge minőségű fénye van, hogyha felvillantjuk vagy felkapcsoljuk a tompított Xenon világítástól nem is, látszik.

H4 Bi Xenon szett a tompított lámpába, a reflektorba és a fénykürtbe!!!
A H4 es foglalattal szerelt autók legjobb megoldása a H4 Bi Xenon. Ilyenkor a fényt egy pár sima Xenon izzó biztosítja. Ha fénykürtözünk vagy reflektorra váltunk, akkor az égő foglalatába szerelt kis elektromágnes elmozdítja a Xenon izzót a H4 foglalatban. Az égő pozíciója megváltozik a lámpa foncsorában távolsági fényforrás pozícióra vált át. Ezért a H4 Bi Xenon szett vásárlásakor minden lámpafunkciónk tökéletesen megmarad és Xenon fénnyel világit.
Bi Xenon lámpa osztott lámpás autókba!!!
Az osztott lámpás autókban a tompított lámpa helyére is szerelhetünk Xenon lámpát meg a távolsági fényszóró helyére is. Ilyenkor semmi más teendőnk nincs, mint két egy mástól független Xenon szettet szerelni az autóba. Pl. 2 db H7 Hid Xenon Szettet.

Xenon égő a ködlámpába!!! Más szóval akár Tri Xenon !!
Azokban az autókban melyek rendelkeznek ködfényszóróval lehetőség, van szettet építeni a ködlámpába is. Mivel a Xenon világítással nagy előnyünk van ködben és rossz időjárási körülmények között célszerű a ködlámpa normál égőjét is Xenon égőre cserélni. A ködlámpákat mostoha időjárási viszonyok között használjuk ezért ilyen esetekben még nagyobb segítséget, és biztonságot nyújthat számunkra. Ha sokat járunk éjszaka és rossz körülmények között, akkor érdemes minden az autónkban lévő halogént égőt Xenonízzóra cserilni. Ma már egyébként egyre inkább terjedőben van a Tri Xenon meoldás. Mert Fő a biztonság !!


Tapasztalta már, hogy hiába vásárolt majdnem xenon-fényű (xenon utánzat), vagy magasabb fényerejű (speciális halogén) izzókat, a változás nem volt jelentősnek nevezhető?
Fontos tudni, hogy a pár ezer forintos, Xenon-ként forgalmazott izzók legjobb esetben is csak üvegbúra anyagában színezettek, esetleg emelt fénykibocsátású halogének némi xenongázzal és ezzel párhuzamosan csökkentett (!) élettartammal. Vannak olyanok is, amelyeknél csak az izzó felszíne van „befestve”, hogy kékes-fehér színű hatást adjon. (Xenonkék fény utánzat) Ezen izzók csak optikai tuning céljait szolgálják, valós használati értékük még kisebb, mint a közönséges halogén lámpáké.
A Martin Car Audio bemutatja új termékeit, melyek hagyományos foglalatban, új gyártási struktúrából eredően 4000 Kelvin, 6000 Kelvin 8000 Kelvin xenon fény kibocsátására képesek. Ezekből, az árnyalatokból jég fehértől a titánium kékig mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb HID Xenon lámpa szettet.

Ön autója ki fog tűnni a többi autó közül az éjszakában. A kínálatunkban csak a legjobb minőségű Xenon lámpa szetteket találja meg. A Martin hd utólagosan beépíthető XENON szett sokkal fényesebb és erősebb bármely hasonló kategóriájú H.I.D. Szettnél. A H.I.D. Xenonlámpa xenonizzó -ja bármilyen hagyományos típusú halogén égő helyére átalakítás nélkül könnyedén beszerelhető. Az általunk forgalmazott Xenon szettek foglalat-specifikusak! Az adott H1, H3, H4, H7, H11, HB3, HB4, 9004, 9005, 9006, 9007 foglalatba átalakítás nélkül betehetőek, és a lámpa fókuszpontja tökéletesen jó helyre illeszkedik, így a fény teljes egészében az útra kerül, nem pedig a szembejövők szemébe. Gyártási minőségük, vízzáró szigetelésük alkatrészeik a legmagasabb professzionális orvosi xenon minőségűek. E13 TÜV ISO 9001 minősítésűek.
Rossz látási körülmények, Balesethelyzetek.
A balesetek 60%-a a rossz látási viszonyok miatt történik. Egy 60 éves embernek már 10x-er annyi fényre van szüksége, mint egy 20 évesnek. A HID Xenon égő fele annyi energiával 3x-or annyi fényt biztosít. Ezáltal a vezetés sokkal biztonságosabb. Biztos mindenki bosszankodott már, azon hogy vizes úton alig látjuk a sávunkat és néha csak emlékezettből, vezetünk, vagy bevállalunk rizikós helyzeteket szinte vakon, hajtunk előre a szerencsében bízva. És akkor nem is beszélünk, arról hogy a Magyarországi utak rossz minősége miatt még rosszabbak a látási és láthatósági esélyeink. A HID Xenon izzónak ködben, esőben vizes úton mostoha időjárási és látási körülmények között vesszük a legnagyobb hasznát.
A tiszta fehér fény jobban hasonlít a nappali fényhez, ezáltal a vezető jobban tud koncentrálni, melyet tudományos kísérletek bizonyítanak. A xenon égő által kibocsátott fehér fény jobban verődik vissza az útjelzésekről és a közúti jelzőtáblákról, mint a hagyományos vagy a halogén égőé.
HID XENON KÉSZLET és Hagyományos halogén égő összehasonlítása
Összehasonlítás:
Normál halogén égő és H.I.D. Xenon égő
Teljesítmény: 55 W - 35W - 55W
Fényerő: 1000 Lm - 3100-4800 Lm
Élettartam: 350 óra - 2500 óra feletti
Hatékonyság: 15 Lm/W - 100 Lm/W
Sugárzási szín: sárgásfehér - gyémánt fehértöl a titánium kékig
HID XENON SZETT BESZERELÉSE
A Martin Hd H.I.D. Xenon lámpa szett minden tartozékot tartalmaz, ami a beszereléshez szükséges.
- 2 db H.I.D. xenonizzó – 2 db nagyfeszültségű trafó- komplett kábelkészlet
- kétoldalas ragasztók, csavarok, alátétek, kábelkötegelők
A HID Xenon szettek beszerelésekor nem kell az autót és az autólámpát még a legkisebb mértékben sem megfúrni vagy megvágni. A csatlakozófejek és csatlakozási pontok is teljes mértékben specifikusak ezért a gyári kábelkötegeket és csatlakozókat teljesen tökéletesen éppen hagyjuk. A beszereléskor a Xenon trafó speciális rögzítő klipszek vagy pedig rögzítő bilincsek segítségével kerül a végleges helyére. Az xenonégő pedig az eredeti foglalatba passzol bele.

Nagyon Fontos!! Nagyon Fontos!!
A Martin Car Audio álltal forgalmazott Martin Hd HID Xenon lámpa Szettek semmilyen formában nem azonosak a HELLA „audi-s szóbeszédben a TT gyárból Győrböl fekete utakon beszerzett” xenon szettjeivel, azok D2S Xenonizzó fejei Nem Audi D2S foglalatokba csak átalakítással tehetőek be, fókuszpontjuk helytelen, fényképük meg összevissza és színük 4300Kelvin mindössze, vízzárásuk nem tökéletes. Pontatlan fénye miatt leginkább csak optikai tuning rossz vízzárása miatt meg hamar kiégnek. Ezeknek a Xenon lámpa szettekhez való utólagos Xenon égő beszerzése pedig körülményes és méregdrága tekintve a származási helyét.
Megtévesztő Szójátékok !! Bizonytalan eredet !!
Mivel nem célunk a vásárlóink megvezetése. Fel kell hívnunk minden kedves Ügyfelünk és leendő Ügyfelünk figyelmét, hogy a siemenshid vagy hellahid vagy boschhid stb… megnevezés mind egy szójáték eredménye. Nem eredeti termékek. A Siemens a Hella a Bosch cég nem is gyárt utólagos Xenon készletett. Ezért minden ilyen feliratozással készülő xenonlámpa készlet minősége és származása bizonytalan !!! Csak egy biztos hogy nem eredeti !!!
Szeretnénk felhívni figyelmét, hogy a MARTIN CAR AUDIO minden terméke eredeti. Feltüntetett áraink valósak, a készülékek tényegesen elérhetőek, megvásárolhatóak. Termékeink és szolgáltatásaink az előre megadott minőséget és tudásszintet tartalmazzák.
Idegen oldalakon közölt árakért és információkért valamint azok valóságtartalmáért felelősséget nem áll módunkban vállalni. Cégünk elítéli az ármanipulációt, és olyan ajánlatot, ami később hirtelen felmerült „nem várt költséggel” párosul, vagy a konkurenciát becsmérli.
Kérjük minden esetben pontosan, informálódjon, hogy mit tartalmaznak az ön által kapott ajánlatok. Ma Magyarországon a szoros piaci verseny miatt sokan első látásra kecsegtető, nem részletes, csábító, olcsónak tűnő árakkal manipulálnak a vásárló elnyerése érdekében.
XENONLÁMPA MOTORKERÉKPÁRBA
A halogéneknél nagyobb fényterítésű xenonlámpa jobb látási viszonyokat biztosít - ami motorosoknál sokkal fokozottabban fontos. A Nagymotor -ok Speed Bike -ok Túramotor –ok Chopper –ek valamint a kis vagy a nagy robogó –k Lámpafoglalatai is szabványosak. Az Xenon égő típusok lehetnek Pl: H1, H3, H4, H7, H11, HB3, HB4, 9004, 9005, 9006, 9007 égő foglalatúak. De bizonyos Japán importú motoroknál ahol az eredeti halogén égő Japán szabvány ettől eltérő lehet. Ebben az esetben kérem, keressen minket elérhetőségeinken, ahol megadjuk önnek egyedi speciális Xenon ajánlatunkat.
Dupla lámpa, vagy szimpla lámpa van a motorkerékpárban?
A motor –ok kiviteltől függően lehetnek dupla vagy szimpla lámpával szereltek. Amennyiben önnek dupla lámpával szerelt a motor –ja mint Pl: Honda, Kawasaki, Yamaha, Suzuki, Gillera, Piaggio, stb… akkor az autós Hid Xenon szettet egy az egyben be lehet szerelni a lámpaburába. Amennyiben csak egy égős, mint általában a Harley Davidson és a chopperek vagy kisebb robogók akkor csak egy fél Xenon szettre van szükség. Ebben az esetben keress a Martin Car Audio –t elérhetőségein a konkrét személyre szabott ajánlatért.
Xenon lámpa beszerelése motorba.
Sokakban felmerülnek különböző kérdések a Xenon motorba szerelésével kapcsolatban. Most pár a leggyakoribbak közül és a válaszok.
Belefér? El tudom helyezni?
Persze. A motoroknál a burkolat zárt idomai alatt kiviteltől függetlenül mindig meg lehet találni azt a kis helyet ahova a Xenon trafó kisméretű elektronikáját el lehet helyezni. Nem burkolt motor –nál Naked Bike –oknál is mindig eldugható a Xenon Trafója akár az ülés alá akár az akkumulátor tartóba vagy egyéb kis helyekre. Mivel a trafók víz és időjárásállóak elhelyezhetők többek között kívül is, a motor vázának alsó kevésbé látható részén is.
Megég a motor lámpájának foncsora a Xenon égő beszerelésével?
Nem, hiszen a Xenon égő csak 35Watt és a működési hőmérséklete is jóval alacsonyabb, mint a hagyományos halogén égőké.
Leterheli a Motor elektromos rendszerét?
Nem a Xenon Trafó áramfelvétele csak 35Watt ellentétben a Halogén égő 55 vagy ennél nagyobb Watt számával szemben. A Xenon kevésbé terheli a motor generátorát ez által kevesebb a fogyasztás és a motorteljesítmény, ha kis mértékben de jobb lesz.
Amikor autóba vásárolunk Xenon világítást is, mindig vannak felmerülő kérdések. Most a nekünk legtöbbet feltett kérdésekben próbálunk egy kis információt nyújtani.
GYIK A HID Xenon szett vásárlás előtt gyakran felmerülő kérdések:
Az egész fényszórót ki kell cserélni, ha xenonlámpát szeretnék?
Nem kell kicserélni a fényszórót, csupán a Xenonégő -t kell a hagyományos halogénégő helyére betenni és az elektronikát elhelyezni, majd precízen csatlakoztatni az autó elektromos rendszeréhez.
Bármilyen gépkocsiba, motorkerékpárba beszerelhető utólagosan a xenonlámpa?
Igen, ha az autóban, motorban normál foglalatú halogénizzó van, akkor teljesen szabványos, tehát kompatibilis a HID Xenon szabványú izzóival, így könnyen szerelhető.
Nem károsítja a lámpatestet vagy a foncsort a xenonlámpa működés közben?
A hagyományos halogén izzó 55 wattjával szemben a xenonizzó csupán 35 watt teljesítményű, valamint működési hőmérséklete is alacsonyabb, mint a halogén izzónak, ezért semmiféle károsodást nem okoz. Ellentétben a megnövelt teljesítményű 80-100W-os halogén izzókkal, melyek sok hátrányuk mellett sokkal nagyobb hőmérsékleten is üzemelnek, és a HID xenon izzó fényerejének csupán töredékét teljesítik még így is.
Mit jelent a Kelvin szám?
A Kelvin szám az izzó színét jellemzi. A sárgás halogén 3000 Kelvin körüli, a tiszta fehér H.I.D. Xenon 4300 Kelvin, a Jégkék 6000 Kelvin a Titániumkék árnyalatok pedig 8000 Kelvin számúak vagy a felettiek Ahogy növekszik a Kelvin szám, úgy lesz egyre kékebb az izzó fénye.
Erősebb a nagyobb Kelvin számú xenonizzó?
Nem. A legerősebb fénye a 4300 Kelvin és a 6000 Kelvin –es Xenonizzók -nak van, ettől felfelé haladva az izzók fényereje, ha kis mértékben is de csökken.
Melyikkel látok a legjobban?
A 4300 és a 6000 Kelvin-es izzóval, mivel ezek állnak legközelebb a napfény színéhez, mivel az emberi szem ebben a tartományban a legérzékenyebb.
Milyen Xenon izzó ajánlott?
Mi a 4300 és a 6000Kelvines -es izzót javasoljuk. Ettől magasabb Kelvinszámú izzót is külön kérésre beszerelünk, de a fentebb már leirt szempontból 6000Kelvines- Xenonizzót ajánlunk.
Miért nem jó a magasabb Kelvinszámú Xenonizzó?
A magasabb kelvinszámú Xenonizzó színhőmérséklete torzítja a színérzékelést, valamint az emberi szem nem elég érzékeny ezen a tartományon. A vizes aszfalt árnyalata is jelentősen elnyeli a már erősen kék fényt. 8000k kelvin felett.
Bonyolult művelet a beszerelés?
A beszerelés az égő cseréjét jelenti, valamint a Xenon gyújtóelektronika elhelyezését a motortérben. A Beszerelés semmiféle visszafordíthatatlan beavatkozást nem igényel, a profi Xenon szett a gépkocsi eredeti csatlakozóira épül. A Xenon szettek nem eredményezik a garancia elveszítését!
Nem vakítja el a Xenon lámpa a szembejövő autó sofőrjét?
Helyes fényszóró-beállításnál nem vakít jobban, mint egy gyári hagyományos vagy xenonlámpa.

Nem ég ki hamar a Xenonégő?
A xenonégő élettartama a halogén izzóénak legalább hat-nyolcszorosa, ami kiszolgálja a gépkocsi teljes élettartamát, amit egy tulajdonosnál tölt.
Milyen hamar éri el a xenonlámpa maximális fényerejét?
A begyújtás után Kb. a 3. másodperc és a teljes fényerő 90%-a áll rendelkezésre, kb. 30 másodperc után eléri teljes fényerejét.
Mit tartalmaz a készlet?
A megfelelő foglalatú xenonégőket, a trafó elektronikát, rögzítő elemeket, kábeleket, csavarokat, beszerelési útmutatót. Mindent, ami a beszereléshez szükséges.
A műszaki vizsgán elfogadják az átalakított lámpát?
Magyarországi jogszabály nincs az utólagos xenonlámpákra. Törvényileg csak a manuális fényszórómagasság állítás a kötelező. Termékeinken megtalálható az "E" jelölés, mely garantálja, hogy minden EU-s szabványnak megfelel a készülék. De az is igaz hogy vizsgahely válogatja legtöbb helyen, nem foglalkoznak a kérdéssel. De ha biztosra akarnak menni, akkor a vizsgára történő felkészítése során cseréljék vissza halogén izzóra a xenont. Természetesen ehhez sem kiszerelni nem kell az elektronikákat, sem átalakítani nem kell semmit, csupán néhány percet vesz igénybe az izzók cseréje. Amit a Martin Car Audio munkatársai díjmentesen elvégeznek önnek.

Visszafordítható az átalakítás?
Az eredeti halogén izzó néhány perc alatt visszahelyezhető és a beszerelt elektronika kiszerelhető. Mivel beszereléskor sem, a lámpatest sem pedig az autó nem lett megvágva vagy megfúrva ezért a kiszerelés után nyom és károsodás nélkül marad az autó.
Áttehetem a HID Xenon szettet a következő autómba?
Természetesen igen. Ha a Xenon izzó foglalata nem egyezik meg akkor, csupán csak magát a Xenon izzót kell kicserélni.
Miért különbözőek a xenon szettek árai?
Ma már boldog boldogtalan gyárt vagy gyártat mindenféle elektronikai berendezéseket. Ide sorolhatjuk a H.I.D. Xenon szetteket is. Vannak gyártók, akik saját mérnökcsapattal és állandó technológiai innovációkkal mindig a legkorszerűbb termékeket kínálják vásárlóiknak. Ezek az úgynevezett prémium termékek.
Ezeknél, a Xenon szetteknél a minőség az élettartam a kialakítás és maga a funkció a legfontosabb szempont. A Martin Car Audio álltal forgalmazott Xenon szet –tek is kizárólag ebből a csoportból kerülnek ki.
A másik szegmens a másoló és mindegy csak minél olcsóbban tudjuk előállítani termeinket gyártó. Itt leginkább egy vezérelv létezik minél a olcsóbban legyen előállítva. Ezeket, a Xenonokat már onnan is fel lehet ismerni, hogy a dobozból, amibe csomagolták még a ragasztó is, ki van spórolva és szétesik a kezünkbe, mielőtt kinyitottuk volna.
Ennek ellenére a Martin Car Audio árai kedvezőbbek sok, no name gyártó áránál!!!
Oka, az hogy a Martin Car Audio árait úgy alakítja ki saját árrését csökkentve, hogy minél több kedves vásárlója és ügyfele számára elérhető legyen a Prémium Xenon technológia. A „gagyi” termékek gyártói általában csak az előállítási áraknál nézik a költségeket, azért hogy az eladásnál minél nagyobb árrés tömeget tudjanak realizálni. Normál árban eladni olcsón gyártatni szlogennel.
Méregdrága prémium kategória. Bizonyos Xenon Gyártók és forgalmazó mesterségesen felpumpált méregdrága áron kínálják termékeiket. Mindenféle profi marketingfogást bevetve színes magától lapozódó hét nyelven beszélő katalógus profin fogalmazott ámulatba ejtő szakszövegek Full High Tech design. Természetesen általában itt nem a Xenon termék minősége a kérdőjeles, hanem az ár érték arány, ami biztos, hogy nagyon el van torzulva.
Javaslom mindenkinek, válasszon egy arany középutat. Szereltessen autójába prémium kategóriás Xenon termékeket a legjobb ár érték arányban. Válassza a Martin Car Audio Xenon termékeit.
Miért nem elég a hagyományos "prémium" halogén égő?
A magas árú prémium (növelt fénykibocsátású, csökkentett élettartamú) halogének is csak töredékét teljesítik a valódi xenon rendszer tudásának. Ha néhány év alatt sok pár prémium halogén izzót cserél, akár még többet is költhet világítására, mintha egy xenon szettet vásárolt volna meg nem beszélve arról hogy a világítási komfort az végig alul marad a halogén égővel. Mert lehúzott ablaknak mondogatni a 40 Celsius fokban, hogy majdnem Klíma vagy felhúzott ablaknál Klímázni azért nem ugyanaz Xenon mindenképp magasabb minőséget képvisel, fényerőben, mind biztonságban, mind megjelenésben.
Xenon izzó néhány ezer forintért - Igaz lehet?
A xenon feliratú izzószálas izzók csupán halogén és xenon gázt tartalmaznak. Fényük minimálisan, nem észrevehetően erősebb a csak halogén gázt tartalmazó izzókénál. Ezek a feliratú égők leginkább a piacokon tűnnek fel és a kész átverés kategóriába, tartoznak. A valódi xenon izzó arról kapta nevét, hogy leginkább xenon gázt tartalmaz, de emellett számtalan fémhalogént, nemesfémet és egyéb ritka és mesterségesen előállított anyagot - izzószálat azonban nem! A valódi xenon izzó fénykibocsátó tere "üres"! Ezért rendelkezik magas rázkódás, ütés, hő ellenállással.
A xenonizzóként megnevezett izzószálas halogén izzók kékre festésével érik el a fehérebb xenonkék fényt, ami így azonban fényerő-csökkenést okoz. A valódi H.I.D. Xenon izzó természetesen semmilyen színezést nem tartalmaz.